Felülvizsgálva: 2020.06.12.
Az adatkezelési tájékoztató célja
Jelen adatkezelési tájékoztató célja, hogy a Klippan Autóház Kft. mint adatkezelő (a továbbiakban egységesen, mint “Adatkezelő” szerepel) leírja az Adatkezelő szervezetében alkalmazott és működő, személyes adatnak minősülő adatokra vonatkozó adatvédelmi szabályokat, eljárásokat és védelmi intézkedéseket.
Az Adatkezelő egyúttal jelen dokumentumban tájékoztatja ügyfeleit, partnereit, illetőleg minden olyan természetes- és jogi személyt, akik az Adatkezelővel bármilyen – jogi szempontból értelmezhető – kapcsolatban állnak és a személyes kezelése során érintettségük keletkezik, az általa kezelt személyes adatok kezelésének szabályairól, az alkalmazott védelmi intézkedésekről eljárásokról és az adatkezelés módjáról.
Az Adatkezelő jelen Adatkezelési tájékoztatóban leírt szabályokat, rendelkezéseket és kötelezettségeket saját magára jogilag kötelező érvényűnek tekinti és működése során alkalmazza, valamint kijelenti, hogy jelen dokumentumban leírt és alkalmazott adatvédelmi szabályok és eljárások megfelelnek a hatályos adatvédelmi nemzeti és Európai Uniós jogszabályoknak. Adatkezelő kijelenti továbbá, hogy fontosnak tekinti az információs önrendelkezés jogát, különös tekintettel a személyes adatokra és saját hatókörében minden elérhető szervezeti, működési, szabályozási és technológia intézkedést megtesz e jogok betartása és betartatása érdekében.
Az Adatkezelési tájékoztatót Adatkezelő bármikor megváltoztathatja, a közzététel- és az Érintettek tájékoztatásának kötelezettsége mellett. A tájékoztató módosításai a fenti címen történő közzététellel lépnek hatályba.
Az Adatkezelő adatai
Az Adatkezelő cégadatai és elérhetőségei:
Név: Klippan Autóház Kft.
Székhely: 1141. Budapest, Szuglo u. 82.
Cégjegyzékszám: 01 09 963196
Adószám: 23387001242
Központi telefonszám: +36 30 9866899
Központi e-mail: szerviz@klippancegcsoport.hu
Az Adatkezelő a hozzá beérkezett adatvédelmi megkereséseket (e-mail) az “A kezelt adatok felhasználása és megőrzési ideje” pontban, az erre az adatkezelésre vonatkozó, meghatározott ideig őrzi meg. Ennek leteltével ezek visszavonhatatlan módon törlésre kerülnek.
Fogalom meghatározások
“személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre (“Érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
“adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
“adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
“adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
“címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
“harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;
“az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
“profilalkotás”: személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják;
“álnevesítés”: a személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét természetes személyre vonatkozik, feltéve hogy az ilyen további információt külön tárolják, és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a személyes adatot nem lehet kapcsolni;
“nyilvántartási rendszer”: a személyes adatok bármely módon – centralizált, decentralizált vagy funkcionális vagy földrajzi szempontok szerint – tagolt állománya, amely meghatározott ismérvek alapján hozzáférhető;
“adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi;
A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek
A személyes adatok:
- kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni (“jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”);
- gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 9. cikk – A közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból folytatott adatkezelésre vonatkozó garanciák és eltérések”>89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés (“célhoz kötöttség”);
- az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk (“adattakarékosság”);
- pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék (“pontosság”);
- tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére az EU általános adatvédelmi rendelet 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel (“korlátozott tárolhatóság”);
- kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve (“integritás és bizalmas jelleg”).
Az adatkezelő felelős az (1) bekezdésnek való megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására (“elszámoltathatóság”).
Adatkezelő Adatkezelései és a kezelt személyes adatok
Az Adatkezelő kizárólag akkor gyűjti, illetve tárolja és dolgozza fel az Ön személyes adatait, ha az a jogszabályi rendelkezések értelmében megengedett vagy Ön belegyezését adta ahhoz. Ebből következik, hogy általánosságban anélkül használhatja a weboldalunkat, hogy megadna személyes információkat. A kezelt adatok a szerver-szolgáltató szerverén, jelszóval védett adatbázisban kerülnek megőrzésre.
Adatokat a következő utakon kapunk Öntől:
Hírlevelekhez kapcsolódó adatok kezelése
A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a értelmében Felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel az űrlap kitöltésekor megadott elérhetőségein megkeresse, az űrlap kitöltője a jelen tájékoztató rendelkezéseit szem előtt tartva hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató a reklámajánlatok küldéséhez szükséges személyes adatait kezelje.
Szolgáltató nem küld kéretlen reklámüzenetet, és Felhasználó korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozhat az ajánlatok és hírlevelek küldéséről, melyet a Szolgáltató tiszteletben tart, nem küld több reklám célú üzenetet a felhasználó e-mail címére. Felhasználó a reklámokról leiratkozhat az e-mail üzenetben található leiratkozó linkre kattintva.
A hírlevelek kezeléséhez kapcsolódóan rögzített adatok:
- Cég neve (a személyes megszólítás és az adatok egyszerű kezelésének érdekében)
- Cím / Székhely (a régió beazonosítása a hírek és ajánlatok kidolgozásához szükségesek)
- Kapcsolattartó neve (a személyes megszólítás érdekében, kapcsolattartás)
- E-Mail cím
- Telefonszám (opcionális) (kapcsolattartás)
- Feliratkozás dátuma és időpontja
- Hírlevelek kiküldésének dátuma és időpontja
- A hírlevelek megnyitásának, illetve a hírlevelekben található linkekre való kattintás dátuma és időpontja
Az adatkezelés jogalapja: az Érintett opt-in hozzájárulása.
Az adatkezelésben kezelt adatok megőrzési ideje: az adatok a személyes adatok törlésére vonatkozó kérésig kerülnek megőrzésre.
· Ügyfélkapcsolat, egyéb kapcsolattartással összefüggő adatkezelés
A látogatók a Szolgáltató szolgáltatásaival kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a felhasználó a “Kapcsolat” aloldalán található elérhetőségeken veheti fel a Szolgáltatóval a kapcsolatot. Az üzenetváltás történhet személyesen, telefonon, e-mailen, vagy a Szolgáltató egyéb elérhetőségein, például Facebook-on keresztül. A kapcsolatfelvétel során a Szolgáltató számára az Érintett által megadott személyes adatokra is vonatkoznak a jelen dokumentumban megfogalmazott adatvédelmi irányelvek, szolgáltató a kapcsolatfelvétel során hozzá kerülő személyes adatokat legfeljebb öt évig őrzi meg, ezt követően az adatokat törli.
Az adatkezelés a hírlevélre való feliratkozás, a kapcsolattartás és a munkavédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi szolgáltatások megrendelése során létrejövő szerződés teljesítéséhez szükséges. A szolgáltatások teljesítéséhez a megrendelő köteles személyes adatokat megadni, mely nélkül a szolgáltatások nem teljesíthetők.
Sütik (cookie-k) kezelése
A sütik feladata
A süti (cookie) kisméretű adatcsomag, amelyet az internetes böngészés során a látogatott weboldalt tartalmazó szerver hozza létre a kliens webböngészője segítségével, az első látogatás alkalmával, ha ez a böngészőben engedélyezve van. A sütik a felhasználó számítógépén, előre meghatározott, böngésző típusonként eltérő helyen tárolódnak. A további látogatások során a tárolt sütit a böngésző visszaküldi a webszervernek, különféle, a kliensről szóló információkkal együtt. A sütik segítségével a szervernek lehetősége van az adott felhasználó azonosítására, róla különféle információk gyűjtésére és ezekből elemzések készítésére.
A sütik főbb funkciói:
- információkat gyűjtenek az Érintettekről és eszközeikről;
- megjegyzik az Érintettek egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;
- megkönnyítik, egyszerűsítik, kényelmesebbé, gördülékenyebbé teszik az adott weboldal használatát;
- szükségtelenné teszik már megadott adatok újra megadását;
- általában javítanak a felhasználói élményen.
A sütik használatával az Adatkezelő adatkezelést végez, amelynek fő céljai:
- felhasználó azonosítás
- az egyes munkamenetek azonosítása
- hozzáférésre használt eszközök azonosítása
- bizonyos megadott adatok tárolása
- nyomon követési és helyinformációk tárolása és továbbítása
- analitikai mérésekhez szükséges adatok tárolása és továbbítása
Az adatkezelés jogalapja: a weboldal technikai működéséhez szükséges, személyes adatot nem tartalmazó cookie-k, munkamenet cookie-k használata automatikus, egyéb esetekben az Érintett opt-in hozzájárulása alapján.
Az adatkezelés célja: a weboldal működése, látogatói forgalom mérése.
Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: a weboldal alapműveleteinek működéséhez szükséges cookie-k nélkül a weboldal egyes funkciói nem érhetők el.
Az adatkezelésben kezelt adatok: session ID (böngésző bezárását követően érvényüket veszítik)
Az adatkezelés jogalapja: az Érintett opt-in hozzájárulása.
Az adatkezelés célja: a weboldal látogatói forgalmának mérése, SEO és marketing tevékenységek követése, mérése.
Az adatkezelésben kezelt adatok: a látogató IP címe, a látogatás forrása, böngészőjének, operációs rendszerének adatai, a látogató által meglátogatott aloldlak.
Sütik letiltásának-, sütikkel kapcsolatos szabályok beállításának lehetősége
Az Érintettnek lehetősége van bizonyos típusú sütikre vonatkozó szabályok beállítására, pl. a sütik használatának mellőzésére, a sütik letiltására stb., a használt böngésző megfelelő beállításaival. A sütik szelektív, vagy általános tiltásának beállítási lehetőségeiről szóló információk az adott böngésző “Segítség/Help” menüjében találhatóak meg. Ezek segítségével a sütik: A legtöbb böngésző menüsorában található “Segítség” funkció tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben hogyan lehet a sütiket:
- általánosan letiltani;
- a sütik elfogadásának módját beállítani (automatikus elfogadás, egyenként kérdezzen rá, stb.);
- egyenként letiltani;
- egyenként, vagy csoportosan törölni;
- egyéb sütikkel kapcsolatos műveleteket elvégezni.
Az Érintettek jogai
Az Érintett hozzáféréshez való joga
Az Érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:
- az adatkezelés céljai;
- az Érintett személyes adatok kategóriái;
- azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
- a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama;
- az Érintett joga a helyesbítéshez, törléshez vagy adatkezelés korlátozásához, valamint az adatkezelés elleni tiltakozáshoz;
- panasz benyújtásának joga a felügyeleti hatósághoz;
- ha az adatokat nem az Érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
- az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az Érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.
Az Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát 1 példányban az Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért az Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, Adatkezelő az információkat széles körben használt elektronikus formátumban adja át, kivéve, ha az Érintett másként kéri, a benyújtástól számított legfeljebb 30 napon belül.
Helyesbítés joga
Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, valamint jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok kiegészítését, figyelemmel véve az adatkezelés céljára.
Törléshez való jog
Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az Érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
- személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
- az Érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
- az Érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;
- a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
- a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
- a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges:
- a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
- a személyes adatok kezelését előíró, az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből, vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
- a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az Érintett kérésére a Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:
- az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
- az adatkezelés jogellenes, és az Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
- az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
- az Érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.
Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni
Tiltakozás joga
Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Visszavonás joga
Az Érintett jogosult arra, hogy személyes adataira vonatkozó hozzájárulását bármikor visszavonja.
Jogorvoslati lehetőségek
Jogai megsértése esetén az Érintett a jelen dokumentumban rögzített elérhetőségeken kérhet tájékoztatást, jogorvoslatot, vagy tehet panaszt. Ezek eredménytelensége esetén Érintett jogosult bírósághoz fordulni, illetve megkeresni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elérhetősége
Megnevezés: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Tel: +36 (1) 391-1400
Fax: +36 (1) 391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Honlap: https://www.naih.hu
Adatvédelmi incidens
Ha adatvédelmi incidens következik be és az valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről. Szolgáltató adatvédelmi incidens esetén az incidens során érintettek részére tájékoztatást ad megadva az adatvédelmi incidens bekövetkeztének dátumát, az érintett adatok körét, az incidensből következő és/vagy valószínűsíthető következményeket, az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, illetve az adatvédelmi tisztségviselő elérhetőségét további tájékoztatás nyújtása céljából.
Egyéb rendelkezések
Közérdek alapján végzendő archiválási-, tudományos és történelmi kutatási-, vagy statisztikai célból; jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.
Hatósági megkeresésre, vagy jogszabály felhatalmazása esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatás adására, adatok közlésére, átadására, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátására. 5. A Szolgáltató ezen esetekben a megkereső részére – amennyiben az a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.
E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.